Fontos tudni, hogy láznak csak a 38 fokot és az a feletti testhőmérsékletet nevezzük. A láz a szervezet számára hasznos, hiszen ilyenkor az immunrendszer aktívabban működik, és a magasabb hőmérsékleten a kórokozók jobban elpusztulnak.
2011-ben a Csecsemő és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium által megváltozott hivatalos szakmai ajánlás szerint lázcsillapító adása javasolt a lázas gyermeknél akkor, ha a láz miatt láthatóan rossz a közérzete (emiatt például enni-inni nem akar) vagy akkor, ha meglévő súlyos alapbetegsége van és a testhőmérséklete 38 fok fölé megy.
A hivatalos szakmai ajánlás ezért próbál sok szülőt meggyőzni arról, hogy ne adjanak az első lázra antibiotikumot, hiszen a baktérium elpusztulhat a magasabb testhőmérsékleten, a szervezet természetes védekezőképessége által.
Fizikális lázcsillapítás
A fizikális lázcsillapító módszerek kíméletes alkalmazása is inkább csak magas – a szervezetet megterhelő – 39 fok feletti láz esetén ajánlatos amikor a láz jótékony hatásai már csökkenek. Ezek az irányelvek a fizikális lázcsillapítás kíméletlennek tartott módszerei: így a hidegfürdő vagy a hideg testborogatás ellen is állást foglal a hivatalos szakmai ajánlás.
A hideg vizes testborogatást egyáltalán nem javasolja, e helyett inkább a kíméletes, didergést elkerülő, 31 foknál melegebb (langyos) vízzel történő fürdő alkalmazását írja elő, ami alapvetően a közérzet javítását szolgálja. Az aktív lázcsillapítás – mind a gyógyszeres, mind a fizikai csillapítás – magas láz és/vagy rossz közérzet esetén alkalmazható.
Fontos, hogy ne öltöztessük, illetve takargassuk be túlságosan a gyermekünket, még ha ez ellent is mond a szülői ösztöneinknek.
A test lehűtését továbbá segíti még a megfelelő folyadékbevitel, amelynek az ideális hőmérséklete a csapvíznél hűvösebb, de nem jéghideg.
Gyógyszeres lázcsillapítás
Gyógyszeres lázcsillapítás esetén hatékony segítség lehet a paracetamol hatóanyagú, vény nélkül kapható Ben-u-ron szirup, amely már 3 hónapos kortól alkalmazható. A készítmény hatékonyan csillapítja a fájdalmat, valamint a megfázás, influenza és a gyermekkori fertőzések okozta lázat. Használat előtt bizonyosodjunk meg róla, hogy nem adtunk a gyermekünknek másféle lázcsillapítót, mert kétféle lázcsillapítót egyidejűleg nem szabad alkalmazni!
Csecsemő magas lázzal: azonnal kivizsgálás!
Rizikósnak a 3 hónaposnál fiatalabb csecsemők 38 fokos vagy azt meghaladó, a 3-6 hónapos csecsemők esetében a 39 fokos vagy azt meghaladó testhőmérséklete mondható, ilyenkor azonnali kórházi felvétel és kivizsgálás szükséges – kivéve, ha a háttérben ismert, magas rizikót nem jelentő esemény, például védőoltás áll.
Lektorálta: dr. Kánai Zoltán